top of page

BERKI SÁNDOR DEZSŐ

 

Berki Sándor Dezső már egészen fiatalon megmutatta kivételes tehetségét: mindössze kilencévesen felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola rendkívüli tehetségek osztályába, ahol Magyarország legnevesebb hegedűprofesszorai mellett sajátította el a hangszer és az előadóművészet legmélyebb titkait. Zenéje a klasszikus hagyományból táplálkozik, de előadásmódja mindig személyes, egyedi és szívből fakadó – a virtuozitás és az érzelem harmóniája. A Kék-Duna Koncert Szalonzenekar tagjaként, valamint önálló koncertjein is rendre elbűvöli közönségét, finom eleganciával és magabiztos mesterségbeli tudással.  Éveken keresztül vezette a Budapesti Showszínház Nemzeti Operett Gála koncertturnéjának zenekarát is, országhatáron kívűl s belül egyaránt hatalmas sikerrel. 

 

 

A bögre egyedi grafikai tervezése Székely Tamás munkája. Minden példány sorszámozott és minden szériából csak bizonyos mennyiség kerül előállításra. Minden bögre külön-külön, egyesével készül, Magyarországon. Az egyes művészekről készült bögre alkotások később újabb sorozat példányokkal egészülhetnek ki, így adva ki majd egy komplett készletet. Ha valamelyik művészről már vásárolt motiváló gondolatot ábrázoló bögrét, kérheti, hogy a sorozat következő darabjának megjelenésekor értesítést kapjon. A bögrék megvásárolhatók ajándékba is, egyedi igény esetén (pl. díszcsomagolás, vagy más címre történő kézbesítés, esetleg bonbonnal való megtöltés) kérjük írjon nekünk e-mail az info@feliratosbogre.hu -ra!

Berki Sándor Dezső

Cikkszám: 067
4 499 FtÁr
Mennyiség
    bottom of page