top of page

JUHÁSZ GYULA

 

 

Juhász Gyula 1883. április 4-én született Szegeden. Tanulmányait a szegedi piarista gimnáziumban kezdte. A költő elég hamar, már 1899-től publikált. Édesapját 1902-ben vesztette el, és ugyanettől az évtől Budapesten magyar–latin szakon tanult. Az egyetemen barátságot kötött Babits Mihállyal és Kosztolányi Dezsővel.

1906-tól tanárként helyezkedett el, először Máramarosszigeten, majd dolgozott Nagyváradon, Szakolcán és Makón is. Egész tanári pályája alatt egyik városból a másikba vándorolt. A szakolcai tanárkodás volt számára a legmegrázóbb, ezek az élmények ihlették az 1924-ben megírt „Orbán lelke” című kisregényét. Egy évvel később, februárban öngyilkosságot kísérelt meg, de szerencsére sikertelenül.

Első sikeres cikkét „Tetemrehívás” címen a Szeged és Vidéke lapban publikálta 1907-ben. Ugyanebben az évben ismét el akarta dobni az életét. Juhász Gyula éppen a Dunába készült ugrani, amikor Klíma Ilona véletlenül meglátta, és gratulált neki első verses kötetéhez – ekkor tudta meg, hogy megjelent „Juhász Gyula versei” című könyve. A költő egyik alapítója volt a Holnap antológiának is.

1914-ben ismét öngyilkosságot kísérelt meg: mellbe lőtte magát, de a golyót nem operálták ki belőle. Ugyanebben az évben jelent meg második kötete, az Új versek. Betegsége egész életére rányomta a bélyegét. 1917-ben beteggé nyilvánították, és az évek során bebizonyosodott, hogy melankóliában és depresszióban szenvedett. Sok időt töltött szanatóriumokban, ópiumot is szedett, ám az orvosok legnagyobb meglepetésére nem vált függővé.

Újságíróként is sikeres volt: a Délmagyarország vezető publicistájaként, majd a Munká-nak is dolgozott. 1929-ben, 1930-ban és 1931-ben Baumgarten-díjjal tüntették ki. Gyakran hangoztatta, hogy öngyilkos lesz, és úgy érezte, elfecsérelte az életét. Fiatalkori borivását bánta a legjobban – napi szinten akár másfél liter bort is elfogyasztott, emellett erős dohányos volt.

Juhász Gyula különleges alakja volt a XX. századi magyar irodalomnak. A Nyugatosok közül sajátos népi hangneme emelte ki. Bár keveset publikálhatott, műveiből nem lehet egyenes fejlődésvonalat kimutatni. Eleinte Reviczky, Komjáthy, Kiss József, majd Ady és a francia impresszionizmus hatott rá, de második kötetében már önmagára talált. Szerelmi és tájköltészete egyedülálló a magyar irodalomban.

Tájköltészetében főként kortársai és az impresszionizmus hatása érződik. Verseiben a magyar Alföldet, különösen szülőföldjét, Szegedet és környékét örökítette meg, gyakran a nép sorsával összefonódva. Első érett tájlírai alkotása a „Tiszai csönd” volt. Szerelmi költészetének egyik forrása egy plátói szerelem volt a színésznő Sárvári Anna iránt, aki saját bevallása szerint nem is tudott a költő mély érzelmeiről. Juhász nem a valódi nőt szerette, hanem azt az eszményi képet, amelyet magában alkotott róla – az elérhetetlen, tökéletes nő alakját jelenítette meg Anna-verseiben. Másik szerelmi ciklusa, a Júlia-versek már sokkal derűsebbek, bennük a hála és a megnyugvás érzése dominál.

Hiába volt híres és tehetséges, Juhász Gyula élete végéig sikertelennek és ostobának érezte magát, amit gyakran hangoztatott orvosai és szerettei előtt. Rettegett attól, hogy elveszíti tudatát. Végül egészségtelenül sovány testét a rossz alvás és az étvágytalanság teljesen legyengítette. Csak gyógyszerek hatására tudott aludni és enni. Juhász Gyula 1937. április 6-án hunyt el, altató gyógyszerének, a veronálnak túladagolása következtében.

 

A bögre egyedi grafikai tervezése Székely Tamás munkája. Minden példány sorszámozott és minden szériából csak bizonyos mennyiség kerül előállításra. Minden bögre külön-külön, egyesével készül, Magyarországon. Az egyes művészekről készült bögre alkotások később újabb sorozat példányokkal egészülhetnek ki, így adva ki majd egy komplett készletet. Ha valamelyik művészről már vásárolt motiváló gondolatot ábrázoló bögrét, kérheti, hogy a sorozat következő darabjának megjelenésekor értesítést kapjon. A bögrék megvásárolhatók ajándékba is, egyedi igény esetén (pl. díszcsomagolás, vagy más címre történő kézbesítés, esetleg bonbonnal való megtöltés) kérjük írjon nekünk e-mail az info@feliratosbogre.hu -ra!

Juhász Gyula

Cikkszám: 117
4 499 FtÁr
Mennyiség
    bottom of page