top of page

NEMES NAGY ÁGNES

 

 

Nemes Nagy Ágnes Budapesten született 1922. január 3-án. Már elemi iskolás korában jelentek meg versei a Cimbora című gyereklapban. Gimnáziumi tanulmányait a legendás Baár–Madas Református Leánylíceumban végezte, ahol az igazgató, Áprily Lajos költő személye meghatározó hatással volt pályájára.

1939-től a Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult tovább, ahol kapcsolatba került Szerb Antallal, Halász Gáborral és Lengyel Balázzsal, akivel 1944 áprilisában össze is házasodtak. 1944-ben szerzett diplomát költői eszményképéről, Babits Mihályról írott disszertációjával. A második világháború idején férjével – aki megszökött a katonaságtól – üldözötteket mentettek és bújtattak. Nemes Nagy részt vett Szerb Antal, Halász Gábor és Sárközi György megmentésére irányuló kísérletekben is.

A háború utáni időszak fellendülést hozott pályáján. 1946-ban megjelent első verseskötete, Kettős világban címmel, amelyért két évvel később Baumgarten-díjat kapott. Ugyanebben az évben a Köznevelés című pedagógiai folyóirat munkatársa lett, majd férjével megalapította az Újhold című folyóiratot, amely a babitsi Nyugat eszmeiségét és minőségigényét vállalta fel.

Az irodalmi élet legkiválóbbjai írtak a lapba, például Pilinszky János, Rába György, Végh György, Lakatos István. A lapot azonban a hivatalos kultúrpolitika túlságosan polgárinak találta, ezért 1948-ban betiltották. Ezt követően versei csak a Vigíliában jelenhettek meg, emellett gyermekeknek szóló műveket írt. 1953-tól öt éven keresztül a Petőfi Sándor Gimnázium tanára volt, majd 1958-tól szabadfoglalkozású íróként dolgozott.

1957-ben megjelent második kötete, a Szárazvillám, amely új költői korszakának kezdetét jelentette. Ekkor már jelentős műfordítói tevékenységet is folytatott: főként francia és német nyelvű műveket ültetett át magyarra, többek között Corneille, Racine, Molière drámáit, valamint Victor Hugo, Saint-John Perse, Rilke és Brecht verseit. A hatvanas évektől ismét megjelenhettek saját versei, 1969-es Lovak és angyalok című gyűjteményes kötetéért József Attila-díjban részesült.

Költészetében szigorúan tartotta magát a racionalizmushoz, a legkisebb érzelmi kilengéstől is irtózott. A látszólagos szenvtelenség, távolságtartás és hűvös józanság mögött azonban mély, kimondhatatlan szenvedély parázslik lírájában.

A hatvanas évek végétől neve egyre ismertebbé vált az országhatárokon túl is: külföldi folyóiratok és antológiák közölték verseit. A hetvenes–nyolcvanas években a magyar irodalmi élet meghatározó alakjává vált. Kapcsolatot tartott az emigrációban élő költőkkel és írókkal, több külföldi felolvasóest és írótalálkozó résztvevője volt. Esszéköteteiben pályatársakról, a műfordításról, a versírás gyakorlatáról, az alkotáslélektanról és verselemzésről írt. Gyermekeknek szóló meséi közül kiemelkedik a Bors néni című könyv, amelyből nagy sikerű színházi előadás született a Kolibri Színházban.

1986-ban Lengyel Balázzsal újraindította az Újholdat, amely almanach formájában évente kétszer jelent meg 1991-ig, haláláig. 1983-ban életműve elismeréseként Kossuth-díjat kapott, 1991-ben pedig alapító tagja lett a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. Budapesten hunyt el 1991. augusztus 23-án.

1997-ben férjével együtt megkapta Izrael Állam Világ Igaza kitüntetését, mert a nyilasuralom idején üldözötteket mentettek. 1998-ban a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány megalapította a Nemes Nagy Ágnes Emlékdíjat a magyar esszéirodalom legjobbjainak elismerésére. A 2005-ös könyvhét egyik meglepetése volt egyetlen regényének, Az öt fenyőnek a megjelentetése, amelyben a művészregény és a krimi elemeit vegyítette.

 

 

A bögre egyedi grafikai tervezése Székely Tamás munkája. Minden példány sorszámozott és minden szériából csak bizonyos mennyiség kerül előállításra. Minden bögre külön-külön, egyesével készül, Magyarországon. Az egyes művészekről készült bögre alkotások később újabb sorozat példányokkal egészülhetnek ki, így adva ki majd egy komplett készletet. Ha valamelyik művészről már vásárolt motiváló gondolatot ábrázoló bögrét, kérheti, hogy a sorozat következő darabjának megjelenésekor értesítést kapjon. A bögrék megvásárolhatók ajándékba is, egyedi igény esetén (pl. díszcsomagolás, vagy más címre történő kézbesítés, esetleg bonbonnal való megtöltés) kérjük írjon nekünk e-mail az info@feliratosbogre.hu -ra!

Nemes Nagy Ágnes

Cikkszám: 124
4 499 FtÁr
Mennyiség
    bottom of page