RÁCZ GERGŐ
Rácz Gergő szólókarrierje és zeneszerzői karrierje sokszor egybefonódik, hiszen dalait az esetek többségében magának írja. Az énekes már egészen fiatal korában elkezdett komponálni, ezek közül a szerzemények közül kerültek ki a Park és a V.I.P. együttes ismert slágerei. A V.I.P. felbomlása után szóló nagylemezt készített, amelynek címe Bennünk a világ. 2010-ben Rakonczai Viktorral közös zeneszerzői munkába kezdtek, és rengeteg rádiós slágert írtak a legnépszerűbb hazai előadóknak, mint például: Wolf Kati Szerelem miért múlsz? című nagysikerű dala, amellyel 2011-ben a dortmundi Eurovíziós Dalfesztiválon képviselte hazánkat. A közös munka gyümölcse Kocsis Tibor Lásd a csodát!, a Vastag testvérek “Őrizd az álmod!”, és Tabáni István “Gyönyörű szép” című száma. Az utóbbi kettővel Fonogram-díjat is nyert a szerzőpáros. Gergő az utóbbi években Burai Krisztiánnal is együtt dolgozott, akivel olyan dalokat írtak, mint a Rossz vér, vagy a Szédíts más valakit, amelyek több milliós nézettséget értek el YouTube-on. Gergő lett a győztese a Dal 2020-nak Orsovai Renivel, akivel a Mostantól című dalt adták elő, melynek Gergő szintén szerzője. A duó a 2020-as Petőfi Zenei Díj és Fonogram Díj nyertese is lett, a dal klipje pedig már több mint 40 milliós nézettségnek örvend.
A bögre egyedi grafikai tervezése Székely Tamás munkája. Minden példány sorszámozott és minden szériából csak bizonyos mennyiség kerül előállításra. Minden bögre külön-külön, egyesével készül, Magyarországon. Az egyes művészekről készült bögre alkotások később újabb sorozat példányokkal egészülhetnek ki, így adva ki majd egy komplett készletet. Ha valamelyik művészről már vásárolt motiváló gondolatot ábrázoló bögrét, kérheti, hogy a sorozat következő darabjának megjelenésekor értesítést kapjon. A bögrék megvásárolhatók ajándékba is, egyedi igény esetén (pl. díszcsomagolás, vagy más címre történő kézbesítés, esetleg bonbonnal való megtöltés) kérjük írjon nekünk e-mail az info@feliratosbogre.hu -ra!
top of page
Cikkszám: 144
4 499 FtÁr
bottom of page
