top of page

SUGARLOAF

 

A Sugarloaf 25 éves fennállása alatt ma már a hazai könnyűzenei élet egyik ikonja. Négy aranylemez, több szakmai díj és jelölés mellett számaik kivétel nélkül felkerülnek a slágerlistákra, közülük többet is beválasztottak minden idők legjobb magyar dalai közé. Többször voltak már az év zenekara, énekese vagy nyerték el a legjobb videoklip címet. A zenekar 1995 májusában alakult, nem egészen három év múlva klipjeit már több külföldi zenecsatorna játszotta, és 2000 márciusában megjelent, Manga című nagylemezét a cannes-i MIDEM fesztiválon mutatta be nagy sikerrel.2003-as, Nő a baj! című albumuk dalai – Hunny Bunny, Vadvirág, Bárcsak lennék férfi – hónapokig uralták a listákat. Ezekben az években nem mellesleg többszörös Viva Comet- és Aranyzsiráf-jelöltek lettek, budapesti koncertjéhez az angol Placebo őket választotta vendégzenekarának, s mindeközben a TV2 könnyűzenei sztárvetélkedőjét, a Dalnokok ligáját is megnyerték.A 2006-os NEON hatalmas sikereket ér el, köszönhetően az olyan nótáknak, mint a Hajnalig még van idő, a Fogd a két kezem, a Szingli lány és a Barbie. Ezen az albumon már Dér Heni énekelt.2008-ban jelenik meg a zenekar első koncert DVD-je Stereo címmel, ami több szakmai elismerést is kap színvonalas megjelenése miatt.2011-ben jelenik meg a zenekar soron következő hatodik stúdió albuma, Instant Karma címmel. A csapat frontembere Muri Enikő. 2019-ben megjelent a Sputnik című nagylemez, olyan slágerekkel, mint például a Lélekgyilkos, Fekete fehér vagy az Alkohol.

 

 

A bögre egyedi grafikai tervezése Székely Tamás munkája. Minden példány sorszámozott és minden szériából csak bizonyos mennyiség kerül előállításra. Minden bögre külön-külön, egyesével készül, Magyarországon. Az egyes művészekről készült bögre alkotások később újabb sorozat példányokkal egészülhetnek ki, így adva ki majd egy komplett készletet. Ha valamelyik művészről már vásárolt motiváló gondolatot ábrázoló bögrét, kérheti, hogy a sorozat következő darabjának megjelenésekor értesítést kapjon. A bögrék megvásárolhatók ajándékba is, egyedi igény esetén (pl. díszcsomagolás, vagy más címre történő kézbesítés, esetleg bonbonnal való megtöltés) kérjük írjon nekünk e-mail az info@feliratosbogre.hu -ra!

Sugarloaf

Cikkszám: 055
4 499 FtÁr
Mennyiség
    bottom of page