top of page

ÖRKÉNY ISTVÁN

 

 

Örkény István 1912. április 5-én született Budapesten, zsidó nagypolgári családba. A Piarista Gimnázium elvégzése után előbb vegyészmérnöknek tanult a Műegyetemen, 1932-től pedig gyógyszerészetet a Pázmány Péter Tudományegyetemen.

Első novellája 1937-ben jelent meg a Szép Szóban.

Ebben az évben nősült meg, Gönczi Flórát vette feleségül. Közben bejárta Európát. 1940-ben hazatért Budapestre, 1941-ben befejezte vegyészmérnöki tanulmányait. Ugyanebben az évben magánkiadásban jelentette meg első novelláskötetét, a Tengertáncot. Ugyancsak 1941-ben elvált a feleségétől.

A második világháború alatt behívták munkaszolgálatra, és a Donhoz vitték. Haza csak a világháború befejezése után, 1946-ban került.

Ismét megnősült, 1948-ban F. Nagy Angélát vette feleségül. Az Ifjúsági Színházban kapott dramaturg munkát 1949-ben, 1951-ben a Néphadsereg Színházban dolgozott. Ezután a Szépirodalmi Kiadóban volt lektor. Részt vett az 1956-os forradalomban („Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon”), emiatt 1958 és 1963 között nem publikálhatott. Ettől függetlenül rengeteg írása született ebben az időszakban. Az Egyesült Gyógyszertárban vállalt munkát, vegyészmérnökként dolgozott. Közben 1959-ben második feleségétől is elvált. 1965-ben harmadjára is megnősült, Radnóti Zsuzsát vette el.

Hírnevet egyperceseivel, valamint két drámájával – Tóték (1967), Macskajáték (1971) – szerzett.

A Tótékat 1969-ben Fábri Zoltán vászonra vitte Isten hozta, őrnagy úr! címmel (Latinovits főszereplésével), A Macskajátékot pedig 1974-ben Makk Károly filmesítette meg, azonos címmel.

Verseket is írt, bár azok nem lettek híresek.

Élete során kétszer is jutalmazták József Attila-díjjal (1955-ben és 1967-ben), 1973-ban Kossuth-díjas lett. Párizsban elnyerte a Fekete Humor nagydíját.

1979-ben súlyosan megbetegedett, de ekkor is dolgozott. 67 évesen érte a halál, 1979. június 24-én.

Örkény a magyar groteszk legkiemelkedőbb alakja.

Műveiben nincsenek egyértelműen jó és rossz karakterek. Több művét is lefordították, darabjait napjainkban is játsszák.

2014-ben a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagjává vált.

 

A bögre egyedi grafikai tervezése Székely Tamás munkája. Minden példány sorszámozott és minden szériából csak bizonyos mennyiség kerül előállításra. Minden bögre külön-külön, egyesével készül, Magyarországon. Az egyes művészekről készült bögre alkotások később újabb sorozat példányokkal egészülhetnek ki, így adva ki majd egy komplett készletet. Ha valamelyik művészről már vásárolt motiváló gondolatot ábrázoló bögrét, kérheti, hogy a sorozat következő darabjának megjelenésekor értesítést kapjon. A bögrék megvásárolhatók ajándékba is, egyedi igény esetén (pl. díszcsomagolás, vagy más címre történő kézbesítés, esetleg bonbonnal való megtöltés) kérjük írjon nekünk e-mail az info@feliratosbogre.hu -ra!

Örkény István

Cikkszám: 122
4 499 FtÁr
Mennyiség
    bottom of page